

1974-ben Polanski visszatért Hollywoodba a Kínai negyeddel (CHINATOWN), mely Oscar-dijat nyert a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában, valamint 11 jelölést kapott, beleértve a legjobb kép és a legjobb rendezői kategóriát is. Miután detektív és thriller történeteivel amerikai generációknak bizonyította mesterségbeli tudását, Polanski visszatért Európába az 1976-ban készült THE TENANT (A bérlő) című filmjével. Ismét eljátszotta a főszerepet (korábban kisebb szerepeket játszott a WHAT? és a CHINATOWN című filmekben) és a forgatókönyv társírója volt. 1977-től kizárólag Európában dolgozik, Polanski következő filmje a TESS (1979), amely elnyerte a Film Akadémia díját a legjobb fényképezés, legjobb kosztüm és a legjobb művészeti rendezés kategóriában. 1986-ban készítette a PIRATES (Kalózok) című átverős kalandfilmjét, melyet a legjobb kosztüm kategóriában jelöltek Oscar-ra. Polanski következő filmje az 1988-as thriller a FANATIC (Őrület), melyben Harrison Ford oldalán, első főszerepében mutatkozott be Emmanuelle Seigner, aki később vezető szerepet játszott Polanski BITTER MOON (Keserű méz) című filmjében. 1989-ben Seigner és Polanski összeházasodtak. Következő filmje a DEATH AND THE MAIDEN (A halál és a lányka) Sigourney Weaver és Ben Kingsley főszereplésével. 1999-ben Polanskit a Francia Akadémia "Pris René Clair" életmű díjjal tüntette ki. A 2002-ben készült THE PIANIST (A zongorista) című filmje BAFTA-díj (2003) - legjobb film, BAFTA-díj (2003) - legjobb rendező, Oscar-díj (2003) - legjobb rendező, Oscar-díj (2003) - legjobb film jelölés, Cézár-díj (2003) - legjobb rendező jelölés és Cézár-díj (2002) - legjobb rendező jelölés kategóriákban szerzett elismerést. 2002-ben a Cannes-i Filmfesztiválon Aranypálma-díjat kapott. 2006-ban az Európai Filmakadémia életműdíjjal tünteti ki, amelyet a díjazott az Európai Filmdíjak átadásának estéjén, december 2-án Varsóban vesz át.
»

CORNELIUS BALTUS holland származású. Művészeti tanulmányait Hollandiában az amszterdami Színművészeti Iskolában kezdte. Később a Scapino Balett Akadémiára iratkozott át, majd tanulmányait Németországban a kölni Balett Akadémián fejezte be. Pályája kezdetén táncosként szerepelt, de rövid időn belül egy musical színházhoz szerződött és több darab főszerepét játszotta el, köztük a CATS, CABARET, HELLO DOLLY, KISS ME KATE, JOSEPH és a THE PHANTOM OF THE OPERA. 1996-ban megrendezte a JOSEPH című musicalt. Három és fél évet dolgozott Steven Pimlott-tal. Az utóbbi időben Hamburgban él és dolgozik, ahol a Walt Disney színházi produkcióinak állandó rendezője. Jelenleg a Lion King című darabot felügyeli. 1999-ben került kapcsolatba a Tanz der Vampire c. musical-lel, amikor Roman Polanski-nek asszisztált a darab Bécsből Stuttgartba történő áthozatalánál. Roman Polanski társrendezője a darab hamburgiés berlini színpadra állításánál is. és a 2006 őszére tervezett berlini rendezésnél is. Nemrég fejezte be Varsóban a Vámpírok Bálja újabb színpadi változatának rendezését, s hamarosan a kimondottan Budapestre tervezett előadás létrejöttét segíti és rendezi.

SIMON EDIT producer, színházi menedzser, jogász. Az ELTE Állam-és Jogtudományi karán szerzett diplomát. A budapesti Rock Színház egyik alapító tagja, 16 évig menedzsere, producere ( Miss Saigon, Jézus Krisztus Szupersztár, Evita, A nyomorultak, Hair, Sakk, Rent, Fame, West Side Story, Anna Karenina) és a Dorian Gray, mellyel megteremtette a Rock Színház West End-i bemutatkozását előadássorozat formájában. Nagy szerepe volt abban, hogy a társulat produkcióival turnézhatott szerte Európában. Több hangfelvétel (CD) producere. Az általa létrehozott PS Management - az első musical-ügynökség Magyarországon - jelentős szerepet tölt be tehetséges énekesek, táncosok, kreatív színházi művészek és szerzők külföldi és hazai elismertetésében. 2004 óta dolgozik a Vámpírok Bálja bemutatásán, mely a PS Produkció első nagy magánvállalkozása, a legkitűnőbb művészi erők ( világszínvonalú művészek) felkérésével azzal a céllal, hogy egy rangos művészi musical szülessen az általuk kiválasztott hazai előadóművészek közreműködésével.

KENTAUR 1988-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola Festő szakán. Kilenc évig tartó komolyzenei tanulmányok után 1982-ben alapítója volt a Satöbbi zenekarnak . 1988-ban Kentaur néven szólólemezt készített Új világ címmel. Az albumon szereplő Tűz című dal több héten keresztül vezette a hazai slágerlistákat. 1996-ban megjelent második, Valaki az eltűnt városból című nagylemeze. Videó-klipjeit maga írja, rendezi, részben operatőre és vágója, 1982-óta tervez lemezborítókat, koncert plakátokat, majd a nyolcvanas évek második felétől könyvborítókat, színházi plakátokat. 1991-óta ismert díszlettervezőként, számos magyar és nemzetközi (Szlovákia, Csehország, Ausztria, Dánia, Svédország, Norvégia, Nagy Britannia, Egyesült Államok, Ausztrália, Fülöp-szigetek) produkcióban dolgozott s igen sok hazai és külföldi prózai, opera és musical siker díszlete fűződik a nevéhez (West Side Story, A Heilbronni Katica, Miss Saigon, Oliver!, Rent, Faust, Rómeo és Júlia, Kabaré, Chicago, Az operaház fantomja, Volt egyszer egy csapat (The beautiful game), Producerek, József és a színes szélesvásznú álomkabát). 1996 óta a Friderikusz produkciók látványtervezője. 1994-ben megkapta a Magyar Színikritikusok Díját a legjobb díszletért. 1996-ban a nominálták a Szlovák Színikritikusok Díjára. 2000-ben és 2003-ban elnyerte a Dömötör Díjat a legjobb díszletért. Több képzőművészeti kiállításon mutatkozott be festményeivel. 2003-ban a nominálták a Gundel Díj-ra a Szegedi Faust előadásért, 2004-ben pedig ugyanezt a díjat elnyerte Az Operaház Fantomja Madách Színházbeli előadás díszleteiért. 2007-ben megkapta a Jászai Díjat. 2004-ben képzőművészeti díszlettervezői és zenei munkásságát bemutató könyvet adtak ki. 2004-ben alapította meg új zenekarát. Az együttes Urban Stigma címen készült albuma 2005 -ben jelent meg.

MIKLÓS TIBOR szerzőként, itthon és külföldön 104 bemutatót tarthat számon az elmúlt harminc évben. Tizennyolc Broadway és West End musical ( köztük jó néhány világsiker: Jézus Krisztus Szupersztár, Evita,West Side Story, Hair, A Nyomorultak, Jentl, Miss Saigon, Rent, Fame) magyar szövegírója. Huszonnyolc saját adaptációval és zenés színpadi művel, két évtizedes színházvezetői munkával, jó néhány rendezéssel, hetven lemeznyi dalszöveggel, tehetségek felfedezésével szolgálja a zenés színház ügyét Magyarországon. 2002 őszén jelent meg a musical történetét feldolgozó " Musical" című könyve, melyet a szakma, a kritika és a közönség egyaránt elismeréssel fogadott. További könyvei: Keresem a szót, keresem a hangot (riportok) Rock nélkül képtelenség ( tanulmányok) Szívek melegében (válogatott dalszövegek) Légy jó mindhalálig ( a musical szövegkönyve). Munkáiért Ifjúsági-díjjal, Huszka Jenő és Victor Hugo díjjal tüntették ki, 2004-ben a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét vehette át.

PÓKA BALÁZS A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végzett, a radiológusi szakvizsgáját már operaénekesként tette le. A Magyar Állami Operaházban a legszebb bariton főszerepeket elénekelte, A világ számos operaházában fellépett, többek között énekelt a Milánói Scala koncertjein Milánóban, Velencében, Bergamóban, Palermóban. Fellépett Madridban, Lisszabonban, Dublinban, Wexfordban, Rómában, Bregenzi Fesztiválon, Bergenben ( Norvégia), Zágrábban, Prágában, Szófiában, Hamburgban, Hannoverben, Bordeaux-ban, Lyonban, Liege-ben, Nizza-ban és még Európa több városában. A Jézus Krisztus Szupersztár első oratórikus előadásában Pilátust, Az Aspects of Love című musicalben Georgot, a Sakkban Molokovot és a Macskákban Old Csendbelenn-t énekelte.

CHRISS ELLIS
Az angol szakember jól ismert a londoni West End világában. Chris Ellis a Life magazin által a 2000-es esztendő legjobb világítástervezőjének ítélt Silver Award büszke tulajdonosa, amelyet a SOUL TRAIN és a BOYBAND című musicalekért szavazott meg részére a szakmai zsüri. Dolgozott a Royal Shakespeare és a Royal National Theatre-nél, valamint a Welsh Theatre, a hamburgi Deutscher Schauspielhaus és a Singapore Repertory társulatainál. A holland National Musikteater Amsterdam, a norvég Den Norske Oper, valamint a brit Royal Opera House, az English National, a Welsh National és az Opera North részére operaelőadások világításterveit készítette el.
Legutóbbi Egyesült Királyság-beli munkái között szerepel: PRAVDA, 5/11, THE GOVERNMENT INSPECTOR, HOGYAN LEGYÜNK SIKERESEK AZ ÜZLETI ÉLETBEN… (Chichester Festival Theatre); ÉNEK AZ ESŐBEN (Sadlers Wells); ON YOUR TOES (Japan & Royal Festival Hall); UTE LEMPER IN CONCERT (Savoy); ELAINE STRITCH AT LIBERTY (Old Vic); RENT (Prince of Wales); TABOO (The Venue), THE MYSTERIES OF SEX (Royal National); ALL YOU NEED IS LOVE, PENZANCE KALÓZAI (Queens); LA CAVA (Piccadilly); KÉSŐI TALÁLKOZÁS (Lyric); H.M.S. PINAFORE (Savoy); SOUL TRAIN (Victoria Palace); BOYBAND (Gielgud); LOVE UPON THE THRONE (Comedy); MIKÁDÓ (Royal Festival Hall); FOLLOW MY LEADER (Hampstead); RONGYLÁB (National Tour); A MI ERDŐNK ALJÁN (National Tour); GINGERBREAD LADY (National Tour); A VELENCEI KALMÁR, BLUNT SPEAKING (Chichester).
folytatás »

CHRISS ELLIS
Nevéhez fűződő világítástervei a West End-en: TELSTAR (New Ambassadors), MACK AND MABEL (Piccadilly); PYGMALION (Shaftesbury); IV. HENRIK, V. HENRIK, MASTERCLASS, HAIR (Old Vic); ANNIE GET YOUR GUN (Prince of Wales); IRMA VEP (Duke of Yorks), ME AND MY GIRL (Adelphi - az ő tervei alapján mutatták be a Broadway-n, Los Angelesben és Ausztráliában is), WEST SIDE STORY (Her Majesties) , A VARÁZSVIDÉK, GAZDAGOK ÉS SZERELMESEK (Victoria Palace), OLIVÉR (Albery), SIGNS OF THE TIMES (Vaudeville); LLOYD GEORGE KNEW MY FATHER (Savoy). A Royal National Theatre-nél: NATIONAL THEATRE OF BRENT, SZENT JOHANNA, LORENZACCIO, THE ANCIENT MARINER, VÁNYA BÁCSI, HIAWATHA, A HIPOCHONDER, SIR GAWAIN ÉS A ZÖLD LOVAG, THE MAYOR OF ZALAMEA, ROMANS IN BRITAIN. A Royal Shakespeare Company számára: THE VENETIAN TWINS, RÓMEÓ ÉS JÚLIA, HAMLET, A FELSÜLT SZERELMESEK, MAYDAYS, SZENTIVÁNÉJI ÁLOM, TÉLI REGE, THE KNIGHT OF THE BURNING PESTLE, A LOVAKAT LELÖVIK, UGYE?, A MAKRANCOS HÖLGY, BREAKING THE SILENCE, FAUST.
Ellis legfrissebb munkái a MY FAIR LADY Dániában, a THE FORBIDDEN CITY nevű musical-újdonság a szingapúri Esplanade Theatre-nél, valamint a SWEET CHARITY és a PINOCCHIO Milánó új színháza, a Teatro Della Luna részére.
folytatás »

CHRISS ELLIS
Operaelőadások részére készített világítástervei: THE CHINESE CONJUROR (Almeida Opera); THE NIGHTINGALE'S TO BLAME (Opera North); ARIADNE NAXOS SZIGETÉN (Den Norske Opera, Scottish), LA TRAVIATA, A VARÁZSFUVOLA, JAKOBÍN, PETER GRIMES (Scottish); WOZZECK (Hollabdia); SZENTIVÁNÉJI ÁLOM (Hollandia, Tel-Aviv); JULIUS CAESAR (Scottish, Ludwigshaven, Montpellier); DONNERSTAG AUS LICHT (ROH), THE GAMBLER, LA TRAVIATA, CHRISTMAS EVE (ENO); JANCSI ÉS JULISKA (ENO, Hollandia, La Fenice, BBC); FROM THE HOUSE OF THE DEAD (Welsh, Scottish, Vancouver).
Jelenleg a VÁMPÍROK BÁLJA (Budapest), a LA MANCHA LOVAGJA (Edinburgh Lyceum) és FILOSA (Jeanetta Cochrane, London) előadások világítástervén dolgozik.
Egy általa vezetett, történelmi templomokra és régebbi épületekre specializálódott világítástervzői gyakorlati képzés keretében adja át tudását a fiataloknak.